A tartalom frissítés alatt :-)

Rólunk

Intézményünk Újbudán a XI. kerületben, kertes, családi házas környezetben található.

Az adott jogszabályi keret figyelembevételével létrehozott és működtetett minióvodánk jogi formáját tekintve családi napközi. Jogilag lehetőséget nyújtunk és segítséget adunk abban, hogy gyermeke óvodai mentesség folytán akár 5 éves koráig is közösségünk tagja lehessen. A nevelői program összeállítása is ennek szellemében történt. Kedvező ellátási forma azon családoknak, akik előnyben részesítik a preschool jellegű iskolai oktatást.

Az általános szándéka lehetőséget biztosítani minden családnak arra, hogy kisgyermekét a családi hangulatot legjobban visszaadó intézmény keretei között tudhassa azon időben, amikor a gyermek nappali gondozásában saját helyettesítéséről kíván gondoskodni. Ez történhet azért, mert gyermekük életében eljött az idő, amikor vágyik már más társaságra is, vagy azért, mert a családtagok elfoglaltsága, munkakörülményei megkívánják a gyermeküktől való távollétet.

Az ellátás kialakításakor kettős funkciót kívánunk szem előtt tartani. Egyrészt szülő és család helyettesítő szerepet kívánunk betölteni, másrészt felkészíteni a gyermekeket arra, hogy a családnál, illetve a családi napközinél nagyobb létszámú közösségek tagjaiként is kiegyensúlyozott, harmonikus, jól motiválható kis egyének legyenek.

Nyitva tartás: 8-18 óráig

Ennek figyelembevételével kialakított működésünket részletesen megismerhetik a szolgáltatásaink címszó alatt.